A hét többi része eseménytelenül telt. Otthon ültem és tanultam, mert igaz, hogy magántanuló vagyok, de tanulni akkor is kell. Egyébként sem lett volna más dolgom, mert Lucast elvitte a nagybátyja ünnepelni, Alina pedig minden nap elment segíteni előkészíteni az ünnepséget. Ma sem maradt itthon, ezért egyedül kell majd mennem, de ez nem okoz nagy gondot, ugyanis szinte mindig egyedül közlekedek mindenhova. Ráadásul a célom kb 10 perc sétára van a házunktól, a lakóparkon belül. Reggel, pontosabban napközben, mivel dél körül keltem fel, megettem a szokásos müzlimet, majd kimentem a teraszra. A teraszunkról azt kell tudni, hogy ez egyben a kert is, mert majdnem az egész fűvel van borítva.Alul is van kert, de azt nem szoktuk használni. Viszont a felsőn színes függőágyak és babzsákok vannak kipakolva. Ha korán kelek, ezekből szoktam nézni a napfelkeltét. De mikor kimentem már magasan fent járt az égen. Kisétáltam a korlátig és megcsodáltam a kilátást. Tőlünk balra még van néhány ház, de utána már jön az erdő. Előttünk szintén ugyanez. Viszont jobbra a lakópark, utána pedig a folyamatosan egyre magasabbra emelkedő üvegtornyok. Végül is egy fővárosnak így kell kinéznie. A szerkezete leginkább egy céltáblához hasonlít. Középen a magasba nyúló irodatornyok, körülötte emeletes házak, azok körül pedig kertesházak. Ahogy nézelődtem, megpillantottam egy piros autót, ami a lakópark utcáit szelte. A jármű tulajdonosa nem más, mint George bácsi, Lucas nagybátyja. Berohantam, felvettem a cipőmet és futottam, hogy üdvözöljem őket. Mikor odaértem, már javában pakoltak kifelé a csomagtartóból.
-Szia!-kiáltottam és felugrottam Luc hátára. A lendületemtől kicsit megingott, de végül nem dőlt el.
-Szia Bec! Nem akarsz leszállni a hátamról?-kérdezte, én pedig eleget tettem kérésének.
- Mi ez a morgós fej? Csak nem rossz volt a kirándulás?
- De, pontosan ezzel volt a gond.
- Miért?
- G valamilyen wellness szállodába vitt, ahol azt hiszem el akarta adni a képességemet, ugyanis folyamatosan azt kérdezte az emberektől, hogy nem kérnek-e gyógyító kezelést vagy simogató vízmasszázst.
Ennél a pontnál felröhögtem.
- Volt aki kért?
- Aha. De akkor azt mondtam, hogy az üzlet mára már bezárt, próbálja meg holnap, aztán elrángattam George bácsit.
- Gyere segíts még pakolni Mester! Á, szia Becca! Nem akarsz bejönni egy teára?
- Most köszönöm nem George bácsi-válaszoltam- már épp indulni akartam.
Lucas erre a kijelentésre rémült arcot vágott. Elnevettem magam és odaintettem neki, bocsánatot tátogva. Haza sétáltam, szedtem magamnak a pulton hagyott, Li által készített gyümölcsös húsból, majd kifeküdtem az egyik függőágyba a teraszon. A jóllakottságtól és a kellemes meleg időtől elnyomott az álom. Arra ébredtem fel, hogy a levegő kezdd hűlni. Ez pedig csak egyet jelenthet: el fogok késni az ünnepségről. Beszaladtam, lefürödtem, aztán nekiálltam kifésülni a hajamat. Mikor végeztem, felvettem a piros ruhát és mellé egy sarut. Belenéztem a tükörbe. Elégedetten bólintottam egyet, de megláttam az órát és rögtön kapkodni keztem, ugyanis 19:50-et mutatott. Az ünnepség pedig nyolckor kezdődik. Kocogást és gyors sétát váltogatva tettem meg az utat, így lihegve és kipirultan érkeztem. A sárga épület ajtajában Lina állt.
- Gyere!-mondta, miközben elindult előttem. Egyenesen átvágtunk az építményen, majd a végén kiléptünk egy üvegajtón a belső udvarba. Dús fű borította mindenhol, a sarkokban pedig rózsabokrok álltak. A kert egy részén néhány sorba székek voltak rendezve, középen egy utat hagyva. Ezek egy alacsony emelvény felé néztek, ami felett futórózsák hajlottak át. Bizonyára az egyik Alkotó műve. A székeken velem egykorúak ültek. Lucas az utolsó sorban ült és érkezésemre halkan hátrafordult. Sajnos nem csak ő vette észre késésemet, hanem a Bölcs is. De nem tette szóvá, hanem mosolyogva biccentett. Elég hihetetlennek hangzik, de még sosem láttam, alkotómesteri családi kötelékeim ellenére. Viszonylag magas, őszülő a hatvanas éveit taposó, életvidám férfinak tűnt. Megvárta, hogy leüljek, majd belekezdett beszédébe. Mesélt az első Mesterről, aztán arról kezdett el szót ejteni, hogy mi, akik itt ülünk, mind különlegesek vagyunk. Példának felhozott egy-két képességet, majd kimondta azt a mondatot, amitől a legjobban féltem.
- Most pedig egyenként mutassátok be a képességeteket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése