Beavatás(2)

Lefagytam. Ha még magam sem tudom, hogy mi a képességem, mégis hogyan mutassam meg? Míg azon agyaltam, miképp léphetnék le feltűnés nélkül, az első lány felment az emelvényre. Velem egy magas lehetett, hullámos szőke haja, a háta közepéig ért. Halvány rózsaszín ruhát viselt, kibontott hajába ugyanilyen színű rózsát tűzött. Odaállt a Bölcs mellé, aki apró biccentéssel jelezte, hogy kezdheti.
- Sziasztok, a nevem Julia!- mutatkozott be.-Mielőtt megmutatnám mit tudok, egy dolgot szeretnék közölni. Bárhol is kerestek, nem leszek ott!-azzal eltűnt. Hangos beszéd tört ki, ami néhány másodperccel utána átalakult ritmusos tapssá. Julia ekkor megjelent a belső udvart körülvevő tetőn, és mosolyogva meghajolt. Még egyszer eltűnt, ezúttal a színpadon bukkant fel újra. A Bölcs kérésére pontosabban ismertette képességét, így kiderült, hogy láthatatlanná tud válni, valamint bárhová teleportálni tudja magát, ami alátámasztja az előbbi mutatványát. A következő válalkozó egy barna hajú fiú volt, arcán örökös félmosollyal. Felbattyogott az emelvényre, majd figyelmeztette a Mestert, hogy álljon arrébb. A férfi vonakodva bár, de eleget tett a figyelmeztetésnek. Jól döntött, ugyanis a fiú körül elkezdett kavarogni a levegő. Egy kisebb szélvihar keletkezett körülötte, majd ugyanolyan hirtelen ahogy keletkezett, lassan elapadt. De már nem az a fiú állt ott aki az előbb, hanem egy férfi. Méghozzá a Bölcs! Mindenkiből kitört a nevetés, még az eredeti is elmosolyodott. A fiú, még mindig átalakulva előrébb lépett és bemutatkozott.
- A nevem Jason. Azt hiszem elég egyértelmű, hogy mi a képességem, de azért elmondom, hátha valaki éppen nem figyelt volna. Nos, bárkivé át tudok alakulni és a bárki alól senki sem lóg ki.- itt vigyorogva a Bölcsre nézett- Még maga sem.
Hangos taps közepette ő is meghajolt, majd a helyére ment. Egy vörös hajú lány volt a következő.
- Sziasztok, Maggie vagyok! Képességem pedig, hogy a gondolatommal dolgokat tudok mozgatni. Azért mondok dolgokat, és nem tárgyakat, mert magamat is tudom irányítani. Ez így valószínűleg elég zavarosnak tűnik, de mindjárt megértitek.- mikor ezt a mondatot kimondta, elkezdett elemelkedni a talajtól- Így értettem- közölte, miközben egyre magasabbra emelkedett- azáltal, hogy magamat mozgatom, repülni is tudok.
Lassan visszaereszkedett a földre, meghajolt, majd visszaült a székére. A következő jelentkező kéz mellettem lendült fel. Lucas előre sétált a székek között, majd fellépett az emelvényre.
- Sziasztok, a nevem Lucas! Esetleg van valakinél víz?- mivel senkinél sem volt, ezért a Bölcs hozatott egy tállal.
- Szuper! Véletlenül nincs valakinek valamilyen sebe, amit gyógyítani lehet?
Egy lány jelentkezett. Luc felhívta az emelvényre, majd megkérte, hogy mutassa meg a sérülését. A lány felfelé fordította tenyerét és megmutatta a rajta éktelenkedő vágást. Lucas finoman intett egyet az ujjával, mire a tálból egy vízcsáp kezdett el nyújtózkodni. A víznyúlvány finoman körbefonta a sérült kezet, ott maradt néhány másodpercig, majd lassan visszahúzodott a tálba. A lány elképedve nézte tenyerét, majd felmutatta, hogy minkenki láthassa, hogy a seb eltűnt. Meggyógyult kezét vizsgálgatva visszaült a helyére. Lucas részletesen elmondta, hogy mit tud, majd visszatért a székére. Utána még volt egy lány, aki villámgyorsan tudott futni, egy fiú, aki bármiből képes összeépíteni a kért tárgyat, majd még egy fiú, aki mindent meg tudott jegyezni. Ezt követően volt még a sebes lány és egy szőke fiú. Eddig összesen kilencen. Aztán én következtem. Hatalmas gombóccal a torkomban lépkedtem előre, mintha a halálos ítéletemet hajtanám végre. Felmentem az emelvényre és szembefordultam a többiekkel. Kell csinálnom valamit, különben szégyent hozok mindenkire. A szüleimre, Alinára, Lucasra... Erősen koncentráltam, hogy történjen valami, magamban segítségért fohászkodtam Anyuhoz és Apuhoz. Vártam, de nem történt semmi. A többiek egyre furcsábban néztek rám. Összeomlottam. Nem vagyok én Alkotómester és nincs semmilyen különleges képességem. Egy nagy nulla vagyok, sőt kettő. Térdre rogytam, majd kezembe temetve arcomat elkezdtem sírni. Most valószínűleg még jobban beégettem magam. De nem érdekel. Valami furcsa mozgást kezdtem el érezni a fejemen. Mintha valaki a hajamat birizgálná. Kinyitottam a szememet, de senki sem állt mellettem. Ellenben egy vékony faágacska koszorút font a fejem köré. Letöröltem a könnyeimet, elmosolyodtam és halkan megköszöntem. Minden erőmet összeszedve felálltam és megszólaltam:
- Sziasztok, Becca vagyok! Bocsi az előbbiért, egy kicsit kiakadtam, mert az az igazság, hogy fogalmam sincs mi a képességem. Úgy érzem, hogy most egy kicsit körvonalazódott, de még így sem teljesen tiszta a kép.
Aprót biccentettem meghajlás gyanánt és eléggé meglepődtem, ugyanis mindenki elkezdett tapsolni és füttyögni. Nos, még mindig nem értem miért, de azért természetesen jól esett. A helyemre sétáltam és visszaültem Lucas mellé. Barátságosan meglökött a vállával, mire rámosolyogtam. Mivel én voltam az utolsó, a Bölcs előrelépett és közölte, hogy ma még otthon aludhatunk, de holnaptól már megkezdődik a képzés, ezért a központban kell laknunk. Elmondta, hogy nagyjából miket érdemes összepakolni, majd mindenkit megdícsért és elköszönt. Mind a tízen felálltunk és elkezdtünk kifele sétálni. Az ajtóban Lina várt. Szorosan megöleltem, majd hazasétátunk. Fáradságra hivatkozva nem vacsoráztam, csak átöltöztem és befeküdtem az ágyamba. Amint a fejem a párnához ért, elnyomott az álom.

Beavatás(1)

A hét többi része eseménytelenül telt. Otthon ültem és tanultam, mert igaz, hogy magántanuló vagyok, de tanulni akkor is kell. Egyébként sem lett volna más dolgom, mert Lucast elvitte a nagybátyja ünnepelni, Alina pedig minden nap elment segíteni előkészíteni az ünnepséget. Ma sem maradt itthon, ezért egyedül kell majd mennem, de ez nem okoz nagy gondot, ugyanis szinte mindig egyedül közlekedek mindenhova. Ráadásul a célom kb 10 perc sétára van a házunktól, a lakóparkon belül. Reggel, pontosabban napközben, mivel dél körül keltem fel, megettem a szokásos müzlimet, majd kimentem a teraszra. A teraszunkról azt kell tudni, hogy ez egyben a kert is, mert majdnem az egész fűvel van borítva.Alul is van kert, de azt nem szoktuk használni. Viszont a felsőn színes függőágyak és babzsákok vannak kipakolva. Ha korán kelek, ezekből szoktam nézni a napfelkeltét. De mikor kimentem már magasan fent járt az égen. Kisétáltam a korlátig és megcsodáltam a kilátást. Tőlünk balra még van néhány ház, de utána már jön az erdő. Előttünk szintén ugyanez. Viszont jobbra a lakópark, utána pedig a folyamatosan egyre magasabbra emelkedő üvegtornyok. Végül is egy fővárosnak így kell kinéznie. A szerkezete leginkább egy céltáblához hasonlít. Középen a magasba nyúló irodatornyok, körülötte emeletes házak, azok körül pedig kertesházak. Ahogy nézelődtem, megpillantottam egy piros autót, ami a lakópark utcáit szelte. A jármű tulajdonosa nem más, mint George bácsi, Lucas nagybátyja. Berohantam, felvettem a cipőmet és futottam, hogy üdvözöljem őket. Mikor odaértem, már javában pakoltak kifelé a csomagtartóból.
-Szia!-kiáltottam és felugrottam Luc hátára. A lendületemtől kicsit megingott, de végül nem dőlt el.
-Szia Bec! Nem akarsz leszállni a hátamról?-kérdezte, én pedig eleget tettem kérésének.
- Mi ez a morgós fej? Csak nem rossz volt a kirándulás?
- De, pontosan ezzel volt a gond.
- Miért?
- G valamilyen wellness szállodába vitt, ahol azt hiszem el akarta adni a képességemet, ugyanis folyamatosan azt kérdezte az emberektől, hogy nem kérnek-e gyógyító kezelést vagy simogató vízmasszázst.
Ennél a pontnál felröhögtem.
- Volt aki kért?
- Aha. De akkor azt mondtam, hogy az üzlet mára már bezárt, próbálja meg holnap, aztán elrángattam George bácsit.
- Gyere segíts még pakolni Mester! Á, szia Becca! Nem akarsz bejönni egy teára?
- Most köszönöm nem George bácsi-válaszoltam- már épp indulni akartam.
Lucas erre a kijelentésre rémült arcot vágott. Elnevettem magam és odaintettem neki, bocsánatot tátogva. Haza sétáltam, szedtem magamnak a pulton hagyott, Li által készített gyümölcsös húsból, majd kifeküdtem az egyik függőágyba a teraszon. A jóllakottságtól és a kellemes meleg időtől elnyomott az álom. Arra ébredtem fel, hogy a levegő kezdd hűlni. Ez pedig csak egyet jelenthet: el fogok késni az ünnepségről. Beszaladtam, lefürödtem, aztán nekiálltam kifésülni a hajamat. Mikor végeztem, felvettem a piros ruhát és mellé egy sarut. Belenéztem a tükörbe. Elégedetten bólintottam egyet, de megláttam az órát és rögtön kapkodni keztem, ugyanis 19:50-et mutatott. Az ünnepség pedig nyolckor kezdődik. Kocogást és gyors sétát váltogatva tettem meg az utat, így lihegve és kipirultan érkeztem. A sárga épület ajtajában Lina állt.
- Gyere!-mondta, miközben elindult előttem. Egyenesen átvágtunk az építményen, majd a végén kiléptünk egy üvegajtón a belső udvarba. Dús fű borította mindenhol, a sarkokban pedig rózsabokrok álltak. A kert egy részén néhány sorba székek voltak rendezve, középen egy utat hagyva. Ezek egy alacsony emelvény felé néztek, ami felett futórózsák hajlottak át. Bizonyára az egyik Alkotó műve. A székeken velem egykorúak ültek. Lucas az utolsó sorban ült és érkezésemre halkan hátrafordult. Sajnos nem csak ő vette észre késésemet, hanem a Bölcs is. De nem tette szóvá, hanem mosolyogva biccentett. Elég hihetetlennek hangzik, de még sosem láttam, alkotómesteri családi kötelékeim ellenére. Viszonylag magas, őszülő a hatvanas éveit taposó, életvidám férfinak tűnt. Megvárta, hogy leüljek, majd belekezdett beszédébe. Mesélt az első Mesterről, aztán arról kezdett el szót ejteni, hogy mi, akik itt ülünk, mind különlegesek vagyunk. Példának felhozott egy-két képességet, majd kimondta azt a mondatot, amitől a legjobban féltem.
- Most pedig egyenként mutassátok be a képességeteket...