Egy földszinti gyengélkedőn tértem magamhoz. A szemben lévő nyitott ablakon friss esőillat áramlott be az üres szobába. Mélyeket lélegeztem belőle, ami felélénkített. Ülésbe tornáztam magam és körülnéztem. A szoba teljesen olyan volt, ahogy egy gyengélkedőt elképzelnénk. Öt-öt ágy mindkét oldalon a fal mellett, mind hófehér ágyneművel megvetve. Az ajtó mellett jobb oldalt egy tükör állt. Lassú mozdulatokkal kitakaróztam és leraktam a lábam a földre. A felállás fájdalmas volt, de nem tántorított el attól, hogy megszemléljem magam a tükörben. Azt hiszem, voltam már jobb passzban is. A bal karom fel volt kötözve, a jobbon meg a lábamon pedig piros karcolások éktelenkedtek. Mivel a hátam lángolt, megfordultam és feljebb húztam a pólómat, hogy szemügyre vegyem az ottani sérülést is. Teljes felületét vágások borították, némelyikből még szivárgott a vér, ami miatt óvatosan kellett felhúznom a ruhadarabot.
Az ajtó túloldaláról nyüzsgés szűrődött be. Engedve kíváncsiságomnak elindultam felé, de előtte még kivettem egy hatalmas kötött kardigánt az ágyam mellett álló komódból. Kicsivel a térdem fölé ért, túllógva a sortomon. Kezeimmel összehúztam a mellkasom előtt, hogy ne fázzak, aztán kiléptem az ajtón. Egy folyosó közepén álltam, majd találomra elindultam balra. Jól választottam, ugyanis a barátaim jöttek velem szembe, beszélgetve és nevetve. Mikor megláttak, Julia és Maggie elkezdett felém száguldani és a nyakamba ugrottak. Igaz, majd kiszorították belőlem a levegőt, de azért jól esett.
- Mázlista- mondta Lucas, miközben ő is finoman magához ölelt.
- Miért is?- vontam fel a szemöldökömet.
- Mert nem kellett végig ülnöd a másik csapat bemutatkozását.
- Másik csapat?
- Aha. Pont mint a miénk, csak máshonnan. – előzte meg Julia Lucast.
- És nekik miért volt ekkora felhajtás?
- Féltékeny vagy?- vigyorodott el Luc és megborzolta a hajamat. – Na gyere, megmondjuk, hogy felébredtél és elmegyünk ebédelni.
- Még ti se ettetek?
- Nem. –válaszolt Jason. Ahogy belenéztem azokba a szemekbe, újra eszembe jutott a balesetem és felkötözött karomra pillantottam. Legalább nem az írós kezem tört el.- Á, Beca! Hát felébredtél?- jött egy ismerős hang hátulról. Ronald. Időt se hagyva nekem a karjai közé kapott és erősen megszorongatott.
- Úgy sajnálom! Máskor jobban vigyázunk!- suttogta a fülembe. Elengedett, majd felvéve újra vidám mosolyát, elküldött minket enni.
Az ebédlőben elég sokan voltunk, nem is találtunk öt helyet egymás mellett, így én Juliával és Maggievel ültem együtt. Hála nekik, kaptam néhány információt a másik csapatról: tizenketten vannak, hat fiú, hat lány és a mi szobáinkkal átellenesen lévő tornyokban helyezték el őket. Plusz, nemsokára rendszereződnek az óráink, mert holnapután szeptember van és mivel még mindannyian iskolakötelesek vagyunk, meg kell tanulnunk a normál tantárgyakat is, nem csak a képességünk használatát. Furcsa lesz nem egyedül tanulni. Az ebéd befejeztével elindultunk a könyvtárba, ugyanis ott volt a következő gyűlésünk. Ugyanazon a folyosón kellett menni, amire a gyengélkedő ajtaja nyílik, csak tovább, egészen a végéig. A könyvtár hatalmas ajtaja nyitva volt, így be lehetett látni a terembe. Azt hiszem sokkot kaptam az ámulattól. Téglalap alapú volt, de a falakat szinte alig lehetett látni a rengeteg könyvespolctól. Ráadásul volt hozzá galéria is, ami szintén tele volt zsúfolva. Középen hármas padok álltak két sorban, mindegyiken három-három zöld ernyős lámpa állt. Miután mindannyian –beleértve a másik csapatot is- elhelyezkedtünk, feltűnt, hogy még maradt üres hely.
- Nos, amint látjátok, még maradt néhány szabadon maradt hely. –sétált be Ronald, oldalán egy mosolygós nővel. Miért van az, hogy itt mindenki állandóan mosolyog? Tuti szednek valamit.
A nő egyébként elragadó volt, vörös, két laza copfba fonott haja a csípőjét súrolta. Sötétzöld kötött pulóvert viselt, amin az eső által hagyott aprócska cseppek díszelegtek.
- Ő itt Lotte. –mutatta be nekünk a másik csoport vezetőjét- Az üres helyek pedig az utolsó csapatnak vannak, akik ma este érkeznek.
Még egy csoport? A mellettem ülő Juliára és Magre néztem, akik csak megvonták a vállukat, jelezvén, hogy erről ők se tudnak semmit.
- Holnap elmentek megvásárolni a füzeteket, írószereket, tankönyveket, satöbbi-satöbbi – folytatta a mondandóját Mesterünk. Erre a mondatra felcsillant a szemem. Imádom ezeket a dolgokat!
- A mai nap további részében szabadidőt kaptok- vette át a szót Lotte- és természetesen nagyon örülünk, ha ismerkedtek a másik csoporttal, ugyanis az órák kevertek lesznek. Most elmehettek, de ne feledjétek, hogy fél hétkor vacsora.
Azzal kisétáltak a könyvtárból.
- Alig várom a holnapot!- jelentettem ki, de miután megláttam Maggie bánatos arcát, eltűnt a mosolyom.
- Mi a baj?
- Az a fiú ott teljesen egyedül van.- mutatott az egyik leghátsó pad felé. Maggie egy iszonyat barátságos lány és már attól elszomorodik, ha valakit egyedül lát. A srácnak egyébként sötétbarna szeme, fekete haja és lágy ázsiai vonásai voltak. Egy könyvet tartott a kezében, amit a mögötte lévő polcról szedett le. Megérezhette, hogy nézzük, mert felnézett, egyenesen ránk. Mi csak lesütöttük a szemünket, majd Julia indítványozására elhagytuk a könyvtárat és elmentünk megismerkedni a többi lánnyal.
Az egyik szobában azok a tipikus felvágós lányok laktak, úgyhogy náluk nem is időztünk sokat. A másik hármas nagyon jófej volt és kiderült, hogy az egyik lány (Mira) bátyja ismeri Alinát, mert együtt jártak ide. A lánynak különleges ismertetőjegye, hogy haja fokozatosan vágott és hupikék. Nem viccelek, tényleg megegyezik az aprócska lények színével.
A további két lány kinézete majdnem teljesen megegyezik, ugyanis ikrek. De mivel Ashton nem akart teljesen úgy kinézni, mint Alice, ezért haját szőkéről vattacukor-rózsaszínre festette. Úgy látszik ez a különleges hajak szobája.
Jól elszórakoztunk, így a vacsora mellett is egymás mellé ültünk. Evés után mindannyian egyetértettünk abban, hogy majd holnap folytatjuk, mert fáradtak vagyunk. Ők az utazástól, én a balesettől, Julia és Mag pedig rendesen ki akarták pihenni magukat, hátha holnap is ilyen korán kell kelni. Még gyorsan elszaladtunk zuhanyozni a folyosónk közepén lévő fürdőbe, aztán bezuhanva az ágyamba szinte azonnal elaludtam.
Az ajtó túloldaláról nyüzsgés szűrődött be. Engedve kíváncsiságomnak elindultam felé, de előtte még kivettem egy hatalmas kötött kardigánt az ágyam mellett álló komódból. Kicsivel a térdem fölé ért, túllógva a sortomon. Kezeimmel összehúztam a mellkasom előtt, hogy ne fázzak, aztán kiléptem az ajtón. Egy folyosó közepén álltam, majd találomra elindultam balra. Jól választottam, ugyanis a barátaim jöttek velem szembe, beszélgetve és nevetve. Mikor megláttak, Julia és Maggie elkezdett felém száguldani és a nyakamba ugrottak. Igaz, majd kiszorították belőlem a levegőt, de azért jól esett.
- Mázlista- mondta Lucas, miközben ő is finoman magához ölelt.
- Miért is?- vontam fel a szemöldökömet.
- Mert nem kellett végig ülnöd a másik csapat bemutatkozását.
- Másik csapat?
- Aha. Pont mint a miénk, csak máshonnan. – előzte meg Julia Lucast.
- És nekik miért volt ekkora felhajtás?
- Féltékeny vagy?- vigyorodott el Luc és megborzolta a hajamat. – Na gyere, megmondjuk, hogy felébredtél és elmegyünk ebédelni.
- Még ti se ettetek?
- Nem. –válaszolt Jason. Ahogy belenéztem azokba a szemekbe, újra eszembe jutott a balesetem és felkötözött karomra pillantottam. Legalább nem az írós kezem tört el.- Á, Beca! Hát felébredtél?- jött egy ismerős hang hátulról. Ronald. Időt se hagyva nekem a karjai közé kapott és erősen megszorongatott.
- Úgy sajnálom! Máskor jobban vigyázunk!- suttogta a fülembe. Elengedett, majd felvéve újra vidám mosolyát, elküldött minket enni.
Az ebédlőben elég sokan voltunk, nem is találtunk öt helyet egymás mellett, így én Juliával és Maggievel ültem együtt. Hála nekik, kaptam néhány információt a másik csapatról: tizenketten vannak, hat fiú, hat lány és a mi szobáinkkal átellenesen lévő tornyokban helyezték el őket. Plusz, nemsokára rendszereződnek az óráink, mert holnapután szeptember van és mivel még mindannyian iskolakötelesek vagyunk, meg kell tanulnunk a normál tantárgyakat is, nem csak a képességünk használatát. Furcsa lesz nem egyedül tanulni. Az ebéd befejeztével elindultunk a könyvtárba, ugyanis ott volt a következő gyűlésünk. Ugyanazon a folyosón kellett menni, amire a gyengélkedő ajtaja nyílik, csak tovább, egészen a végéig. A könyvtár hatalmas ajtaja nyitva volt, így be lehetett látni a terembe. Azt hiszem sokkot kaptam az ámulattól. Téglalap alapú volt, de a falakat szinte alig lehetett látni a rengeteg könyvespolctól. Ráadásul volt hozzá galéria is, ami szintén tele volt zsúfolva. Középen hármas padok álltak két sorban, mindegyiken három-három zöld ernyős lámpa állt. Miután mindannyian –beleértve a másik csapatot is- elhelyezkedtünk, feltűnt, hogy még maradt üres hely.
- Nos, amint látjátok, még maradt néhány szabadon maradt hely. –sétált be Ronald, oldalán egy mosolygós nővel. Miért van az, hogy itt mindenki állandóan mosolyog? Tuti szednek valamit.
A nő egyébként elragadó volt, vörös, két laza copfba fonott haja a csípőjét súrolta. Sötétzöld kötött pulóvert viselt, amin az eső által hagyott aprócska cseppek díszelegtek.
- Ő itt Lotte. –mutatta be nekünk a másik csoport vezetőjét- Az üres helyek pedig az utolsó csapatnak vannak, akik ma este érkeznek.
Még egy csoport? A mellettem ülő Juliára és Magre néztem, akik csak megvonták a vállukat, jelezvén, hogy erről ők se tudnak semmit.
- Holnap elmentek megvásárolni a füzeteket, írószereket, tankönyveket, satöbbi-satöbbi – folytatta a mondandóját Mesterünk. Erre a mondatra felcsillant a szemem. Imádom ezeket a dolgokat!
- A mai nap további részében szabadidőt kaptok- vette át a szót Lotte- és természetesen nagyon örülünk, ha ismerkedtek a másik csoporttal, ugyanis az órák kevertek lesznek. Most elmehettek, de ne feledjétek, hogy fél hétkor vacsora.
Azzal kisétáltak a könyvtárból.
- Alig várom a holnapot!- jelentettem ki, de miután megláttam Maggie bánatos arcát, eltűnt a mosolyom.
- Mi a baj?
- Az a fiú ott teljesen egyedül van.- mutatott az egyik leghátsó pad felé. Maggie egy iszonyat barátságos lány és már attól elszomorodik, ha valakit egyedül lát. A srácnak egyébként sötétbarna szeme, fekete haja és lágy ázsiai vonásai voltak. Egy könyvet tartott a kezében, amit a mögötte lévő polcról szedett le. Megérezhette, hogy nézzük, mert felnézett, egyenesen ránk. Mi csak lesütöttük a szemünket, majd Julia indítványozására elhagytuk a könyvtárat és elmentünk megismerkedni a többi lánnyal.
Az egyik szobában azok a tipikus felvágós lányok laktak, úgyhogy náluk nem is időztünk sokat. A másik hármas nagyon jófej volt és kiderült, hogy az egyik lány (Mira) bátyja ismeri Alinát, mert együtt jártak ide. A lánynak különleges ismertetőjegye, hogy haja fokozatosan vágott és hupikék. Nem viccelek, tényleg megegyezik az aprócska lények színével.
A további két lány kinézete majdnem teljesen megegyezik, ugyanis ikrek. De mivel Ashton nem akart teljesen úgy kinézni, mint Alice, ezért haját szőkéről vattacukor-rózsaszínre festette. Úgy látszik ez a különleges hajak szobája.
Jól elszórakoztunk, így a vacsora mellett is egymás mellé ültünk. Evés után mindannyian egyetértettünk abban, hogy majd holnap folytatjuk, mert fáradtak vagyunk. Ők az utazástól, én a balesettől, Julia és Mag pedig rendesen ki akarták pihenni magukat, hátha holnap is ilyen korán kell kelni. Még gyorsan elszaladtunk zuhanyozni a folyosónk közepén lévő fürdőbe, aztán bezuhanva az ágyamba szinte azonnal elaludtam.
