1. nap/utazás

Ma reggel korán keltem, hogy legyen időm bepakolni a bőröndömbe. Mikor kinyitottam a ruhásszekrényem ajtaját, megpróbáltam úgy válogatni, hogy itt is maradjon belőle. Nos, ez a tervem kudarcba fulladt, ugyanis minden egyes ruhadarabhoz véleményem szerint fontos esemény kötődött, így végül mindent viszek magammal. Összesen ennyit kellett elraknom, mert ott ahol mostantól lakni fogunk, a többi szükséges dolgot megkapjuk. A központ, ahova megyünk, nem a városban van, egy-két órányi utazással oda lehet érni. Miután elkészültem, Lina elkísért a lakóparkhoz legközelebb lévő Skypper állomásra. A többiek már ott voltak és ásítozva várták a szerelvényt. Li szorosan megölelt és egy kis csomagot nyomott a kezembe.
- Ez mi?- kérdeztem és elkezdtem kibontogatni.
- Nos, tudom, hogy nem leszel fotográfus, de úgy gondoltam ez bármikor jól jöhet.
Az utolsó csomagoló darabkát is letéptem, így láthatóvá vált egy letisztult, de mégis szép, fehér kis fényképező. Mosolyogva megköszöntem, majd még egyszer megöleltem.
- Vigyázz magadra!- suttogta. Válaszul csak bólintottam, majd bőröndömmel együtt odasétáltam Lucashoz, aki egy oszlopnak dőlve állt. Vigyorogva üdvözöltem, aztán megmutattam az ajándékomat és elkezdtem áradozni az aranyos kis külsejéről, miközben Luc fáradt fejjel a kezében forgatta. Azt hiszem neki ehhez még túl korán volt. Ömlengésemtől a befutó vonat mentette meg, amit meglátva mindenki szedelőcködni kezdett. Mielőtt felszálltam volna, az ajtóból odaintegettem Alinának. A vonat belsejében középen egy hosszú folyosó futott végig, két oldalról pedig fülkeajtók szegélyezték. Minden kocsi elejében és végében mosdók voltak elhelyezve. Rögtön csináltam is egy-két fotót, az új gépemmel.

Természetesen Lucas és én egy fülkébe ültünk, valamint hozzánk társult még Julia, Jason és Maggie.
- Szép a fényképeződ- jegyezte meg Julia, mire a mellettem ülő Luc hevesen elkezdte rázni a fejét, jelezve, hogy gyorsan térjünk el a témától, mert neki irtó unalmas lenne még egyszer végighallgatni. Vidáman oldalba böktem a könyökömmel és barátságosan Juliára mosolyogtam.
- Köszönöm. A nővérem csinálta.
- A tesód egy Alkotó?
- Igen.
- Sajnos az enyém nem. Vagyis még nem teljesen.
- Egy jövendőbeli Mester a testvéred?
- Bizony! Ez az őrült itt- mondta és ujjával játékosan elkezdte nyomkodni a balján ülő Jasonnek az arcát.
- Ikrek vagyunk- kapcsolódott be a beszélgetésbe Jason, miután lesöpörte a lány kezét magáról- de én vagyok az idősebb.
- Mindig ezzel menőzik- forgatta a szemét- Ezzel akarja megnyerni a lányokat. De eddig még sosem sikerült.
Nos, ha engem akart megnyerni, akkor azt hiszem mégis összejött neki. A smaragdzöld szemével úgy tudott nézni, mintha minden gondolatomat hallaná.
 Bambulásomból Maggie hangja ébresztett fel.
- Na, és veletek mi van?- kérdezte, miközben hol rám, hol Lucasra nézett- ti testvérek vagytok, jártok, vagy egyik sem?
- Egyik sem!- vágtuk rá egyszerre.
- Igazából kis korunk óta barátok vagyunk, úgyhogy a testvér kifejezés majdnem illik ránk.
- A kis korunk azt az időt jelenti, mikor a szüleink meghaltak.- mondtam leszegett fejjel. Szerencsére a többiek nem firtatták tovább a dolgot.
- Neked van testvéred Maggie?- törte meg a beállt csöndet Luc.
- Sajnos nincs.
- Kölcsön adjam Jasont?- kérdezte Julia, mire kitört belőlünk a nevetés. Az út többi része jó hangulatban telt, teljesen elfeledtetve a rossz emlékeket...